AB6ZE

 

A Danuvia Szerszámgépgyárban találtam munkát mint betanított marós 5,50 forintért óránként 1961. augusztusában. Egy évig dolgoztam itt három műszakban, később kettőben, reggel hattól este hatig, este hattól reggel hatig. Nem engedtek el az osztályfőnököm temetésére, ezért kiléptem és  érdekesebb munkát találtam a Fővárosi Kishajózási Vállalatnál matrózként. A soroksári kompon kezdtem, majd a Hófehérkén matróz, a "Tudor"-on és "Vidor"-on lettem gépkezelő a Margitszigetnél és az Országháznál. Hajóvezetői vizsgát is tettem, kereseti célú engedélyt kaptam 20 tonnáig.

1963 novemberben kaptam a behívót Zalaegerszegre rádiós századhoz.  Szakaszvezetőként szereltem le.  Leszerelés után a Belügyminisztériumhoz nem vettek föl távirásznak, valószínüleg az Amerikában, (Nyugat) Németországban élő rokonaim és 1956-ban Dél-Afrikába “disszidált” nagybátyám miatt, ugyanúgy mint az Egyesített Tiszti Iskolára; nem voltam a rendszer számára megbízható.  A hajózástól családi okokból kiléptem és 1966-ban a Telefongyárban találtam munkát. Jelentkeztem a Puskás Tivadar Távközlési Technikum esti tagozatára, de a vállalat nem járult hozzá a kedvezmények megadása nélkül sem.  A gyárgység-vezető azzal indokolta, hogy "nem tud technikusi beosztást biztosítani".  A szakszervezethez mentem panaszra, de az nem volt más mint falrahányt borsó. Sikerült azonban bejutnom a MÜM 14. sz. Szakmunkásképző Intézetbe elektroműszerész szakra 1969-70-ben, ahol szakmunkás bizonyítványt szereztem. Amikor elektroműszerész beosztást kértem, a művezető azt mondta, hogy "még a cigarettára valót sem keresné meg." Rögtön fölmondtam és elektroműszerész szakmába-vágó munkát találtam az Elektroakusztikai Gyárban minőségi ellenőrként.  Házasságkötésem után nem találtunk lakást, ezért nagyszüleim fölajánlották, hogy lakjunk velük a "Bagolyvárban", egy rossz állapotban levő öreg weekendházban a Sashegyen.   Hivatalosan bejelentkeztünk, az akkori lakástörvények szerint a főbérlő (nagyapám) beleegyezésével Szilveszterkor beköltöztünk. Néhány hónap múlva a tulajdonos panaszára felszóllítást kaptunk a rendőrségtől a lakás elhagyására!

Betelt a pohár! Rokonlátogatásra, Jugoszláviába kértem határátlépési engedélyt, de a főnököm nem járult hozzá! Szerencsére az ő főnöke - aki engem fölvett - felülbírálta őt, és megadta a hozzájárulást.  Két hét múlva útban voltunk az Adria felé.  Rijekában (Fiume) és Opatijában (Abbázia) eltöltöttünk néhány szép napot. Koperben találtam egy hajóst, aki 100 dollárért megmutatta, hogy hol lehet átmenni a határon Olaszországba.  1971. június 10.-én este 10-kor átsiettünk a  "senki földjén" és egy óra múlva Triesztben voltunk. 

Padricianoban 40 napig voltunk, onnan Capua-ra vittek. A táborban ennivalót, ruhát, kevés pénzt adtak. Dolgoztam kőműves mellett, nyers marhabőr-gyűjtőhelyen, mozgó vidámpark-szerelőként, paradicsomot, szőlőt szüreteltem, statiszta is voltam egy filmben és utcasöprő a táborban 3-6 ezer líráért naponta. Egy hónapig  Latinán szőlőföldön dróthuzallal összekötött oszlopokat telepítettem 100 ezer líráért utazásunk előtt.  Fiunk született és a pénz elég volt az útra.  A tulajdonos figyelmeztetett, hogy Amerikát a Maffia irányítja, ami hihetetlenül hangzott.  Egy év és egy hónapig voltunk Olaszországban. Voltunk Rómában, Nápolyban,   Mondragoneben a Tirrén tengerparton a saját költégünkön, Pompeiibe, Sorrentóba a tábor vezetősége vitt.  Rómában a Szent István Házban volt a templomi esküvőnk. 1972. július 20.-án ültünk repülőre Rómában.  Ugyanazon a napon érkeztünk meg Clevelandbe, Ohioban. A repülőjegyet a U.S. Catholic Conference fizette (240.00 d.), amit egy éven belül visszafizettünk.

A repülőtéren unokatestvérem várt.  Másnap a Plain Dealer napilapban munkát kerestem és találtam egy légkondícionáló javító vállalatnál két dollárért óránként.  Hamarosan ismerős révén 2,50-ért kaptam munkát egy lámpagyárban (Acme Lighting).  Két hónap múlva saját (bérelt) lakásunkba költöztünk, lakbér 105 dollár volt havonta, keresetem 88 d. hetente.  A faműhelyben kartörést szenvedtem és a biztosítási pénzből 1974-ben megvettük az első autónkat, egy 1969-es Pontiac Firebird-öt. A Teamsters szakszervezet “beszavazására” a vállalat elbocsájtással válaszolt 1974 novemberében, a hálaadás ünnepe, Thanksgiving előtt... 

A következő napokban nagy hó ellenére munkát kerestem és a legközelebbi gyárban (Mariem Instruments) fölvettek 4.00 dollárért.  Esti tagozaton a Control Data Institute-nál számítógép-technikát tanultam, az iskolára a cég adta a kamatmentes kölcsönt, háromezer dollárt. (1976. szeptember-1977 jún.)  Ajánlatot kaptam Data Pathing Inc.-től $4.75-ért számítógép-technikusi munkakörbe.  A cég két és fél hónapos tanulmányútra küldött központjukba, Sunnyvale-be, Kaliforniába teljes fizetéssel, lakással, különélési díjjal (per diem). A tanfolyam befejezése után letettem az állampolgársági vizsgát Clevelandben, (1977. december) és új munkahelyemre, Davenport, Iowa-ba költöztünk vállalati költségen.

Új munkahelyem a Caterpillar Tractor nagyvállalatnál a forgácsoló üzemben az adatgyűjtő gépek és központi  számítógép karbantartása és javítása volt a feladatom.  Iowa-ban hosszú hideg telek és meleg, párás nyarak voltak, kevés munkalehetőség; feleségem munkaajánlatot kapott Los Angelesben, ezért kértem az áthelyezésemet Los Angelesbe.  Az áthelyezést 1980. januárban megkaptam.

1980. január végén érkeztem Los Angelesbe bérelt teherautóval.   Voltunk a Magyar Házban szilveszteri mulatságokon, rendezvényeken, meghallgattuk Lantos “Aranycsapat” beszámolóját, a Mindszenti-emlékműnél tartott 56-os megemlékezéseknél, 1991-ben találkoztam (és kezet fogtam) Antall József miniszterelnökkel a Biltmore Hotelben vacsorán, ahol Teller Ede is beszédet mondott.

1984-ben megszereztem a rádióamatõr engedélyt, ami lehetőséget adott az ismeretségek bővítésére. 1990-ben sok magyar származású amatőrt ismertem meg itt Los Angelesben, Amerikában, Kanadában, Európában, Dél-Amerikában, valamint magyar amatőröket a Kárpát-medencében, ami nagyban növelte a rádiózás örömeit.

1992. március 20.-án beköltöztünk saját házunkba Castaic kisvárosban, Los Angeles-től 65  kilométerre északra a Castaic tó mellett.

NCR (National Cash Register) magasab béreket és juttatásokat adott. Több hónapot töltöttem Dayton, Ohioban az NCR szakképző intézetében (CTEC, Corporate Technical Education Center), órabérem vállalati nyugdíjazáskor, 1993 decemberben 18.50 dollár volt. DPI és NCR tisztességes vállalatok voltak és szerencsésnek tartom magam, hogy ott dolgozhattam.  Azóta több “foxi-maxi” munkahelyem volt, 1996. szeptemberétől 2008. április 30.-ig azonban számítógép technikusként dolgoztam egy, az űrkutatás-technikában ismert cégnél, ahol 24.00 dollár órabért értem el. 

2008-ban nyugdíjba mentem.  Azóta többször voltunk Magyarországon, ahol új tapasztalatokat szereztünk.  Nagy változást találtunk; a rohanás jellemző az emberekre a megélhetésért, a jobb életért.  Feltűnő a nyugat-imádat és a nyugat-majmolás, kölönösen a fiatalabb nemzedék között.  Meglepődtünk a hajléktalanságon, ami a múlt rendszerben nem volt, a sok idegen föliraton, kutyakultuszon.  A nyelv rongálódik, A TV, sajtó, rádió a konzúmerizmus igéjét hirdeti.  A politikai ellentétek civilizálatlan formát öltenek a szabadság és demokrácia nevében. Ami nem változott az a bürokrácia, a kereskedelmi kultúra alacsony szintje és a nagymértékű elégedetlenség.  Habár sok az árucikk, minden kapható, de rendkívül magas az ÁFA és az adórendszer nem progresszív: egy elégedett társadalom - úgy tűnik - még sokáig fog váratni magára.   

Az elmúlt negyven egynéhány év alatt  - időnkénti  küzdelmekkel - normális életet tudtunk teremteni magunknak becsületes munkával - amihez a gondviselés, avagy a szerencse és véletlen is többször hozzásegített.